2013. április 8., hétfő

RÖPKE GONDOLAT

Üdv!

Ma visszatértünk Szabival Kaposvárra, hiszen játszani fogunk a helyi színházban. Rájöttünk, hogy nagyon sokat "szakmázunk", ahogy mi hívjuk. Ülünk és belemegyünk. Kibeszéljük. És ez valahol termékeny, mert mindig az a vége, hogy tenni kell. Hogy ne legyünk olyanok, mint akikről beszélünk. Hogy hogyan csináljuk máshogy, mint azok, akiket nem szeretnénk követni szakmai szempontból. És hát itt, Kaposváron biztosan vannak ilyen emberek. És rájöttem, hogy ez mindennél fontosabb. Az az egy sör este, ami mellé leülünk és a saját dolgainkról beszélgetünk. Hogy órák mennek el azzal, hogy számunkra őrültebbnél őrültebb dolgokat kitalálunk, hogy aztán sorra eldobáljuk az összes ötletet, amíg rá nem jövünk, hogy mi lenne jó. Most például zenét fogunk írni a készülő előadásba. És közben szóba kerül telefonon édesanyámmal, hogy milyen itt a színház, mik a kilátások, ha az ember kőszínházban akar dolgozni. És hát nekem nincs nagy tapasztalatom ebben, talán csak a Csiky. És az nem jó. És ekkor eszembe jut, hogy vajon ezt leírhatom-e, vagy sem, vagy maradjon a telefon meg a sör, mert ott elszáll, nem látja meg senki. És tovább gondolom és rájövök, hogy leírhatom, mert én nem tartozom ide, nem dolgozom a színháznál, nem kell félnem, hogy kisebb szerepeket kapok, mert ezeket a gondolataimat leírom. És belegondolok, hogy elképesztő, hogy ebbe egyáltalán bele kell gondolnom ma. Itt. 
Ehelyett inkább elhessegetem ezt, mielőtt belemennék a végletekig. Majd bele fogok, az biztos, de most nincs itt az ideje, úgy érzem. Ehelyett marad az a sör, Szabi és az éjszakába nyúló gondolkodás, az utak keresése, hogy hogyan legyen jobb, minőségibb, számunkra megfelelő és hogy hogyan ne ússzunk el az árral, hogyan ne álljunk be a sorba. Felidézzük a legelső közös előadást, egy hét alatt készült egy budapesti kertesház üres szobáiban. Nem volt kényszer, nem volt ízlés, nem volt biztos irány. Csak hogy mondani szeretnénk valamit és mindenki elmehet a fenébe, akinek ez nem tetszik. És vicces lett? Szórakoztató? Mindenkihez szól? Igazából mindegy volt. Az elején is, a végén is. És elég volt, hogy valamiről szólnia kellett, mert volt mondanivalónk. És rájöttünk, hogy ezt soha nem szabad elfelejteni és eldobni. Mert sokan, nagyon sokan ezt elfelejtették és eldobták. Van, aki észre sem vette. Van, aki nem tehet róla. Aki pedig tehet róla, hogy emberek erre kényszerülnek, az menjen el. Jó messzire. És hagyjon minket sörözni.

Bence

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése