"...Nem vagyok az út végén. De ebben a magyar színházi életben én a magam számára nem látok semmiféle újrakezdési lehetőséget. A színházhoz értek, azt próbálom becsületesen csinálni... De hogy ebben a helyzetben valami megtermékenyítő újrakezdésre képes legyek - ezt kizártnak tartom. Én mindig szembefordultam. Ebből a szembefordulásból születtek a rendezéseim. Most leteszem a fegyvert - igaz, nincs ki előtt. A bennem feszülő energiákat nem tudom mire használni. A szórakoztatóiparban nem akarom, a valódi színházat éltető konfrontáció lehetőségei pedig olyan módon simítódtak el, hogy ha az ember benzinnel leönti és felgyújtja magát, még az sem esemény. Nem tagadom, el is fáradtam.
Az ember öregszik, nekem még mindig nincs otthonom, szanaszét az életem. Mert azt azért úgy mellesleg fel kellett áldozni. Beépíteni a falba.
Hogy mi épült így? Néhány - talán nem is kevés - jó előadás, és az, hogy nem veszítettem el az önbecsülésemet. A nevemhez aztán ragad valamiféle mítosz, legenda - mind az amatőr, mind a profi világban. De ez nem érdekel.
Grotowski alapvetően megváltoztatta az élethez és a színházhoz való viszonyomat. És most, 1994-ben, úgy gondolom, azt is értem már, miért hagyta abba a gyakorlati színházi munkát. Abba kell hagyni, ha már nem tudsz, nem lehet úgy dolgozni, mint egykor. Kiszakadni, kivonulni, mindent itt hagyni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése